Zászlósfarkú gereza született Állatparkunkban
Sostozoo

Zászlósfarkú gereza született Állatparkunkban

2018. 12. 11.

A 4 hetes kölyök már megtekinthető Állatparkunk Trópusi házában

 Már a nagyközönség is láthatja a 4 hete született gereza kölyköt a Nyíregyházi Állatparkban. Az Európai Fajmegőrzési Program keretében itt élő csapat igen sikeres, hiszen évek óta bőséges a szaporulat, s a most született utódnak játszótársa is akad 2 éves testvére személyében.

A fél évig tartó vemhesség után világra jött kölyök legfeltűnőbb sajátossága a szüleitől eltérő szín, hiszen – míg az ivarérett egyedek sötét színűek –, a kis újszülött hófehér bundájú. Az apróság szőrzete 2–3 hónap elteltével fokozatosan fog megváltozni s fél évesen már ugyanolyan szőrzettel büszkélkedhet majd, mint a felnőtt egyedek: fekete arcát fehér szakáll keretezi majd, valamint oldalán és farkán is meg fog jelenni a névadó fehér szőrdísz.

A zászlósfarkú gerezák (Colobus guereza guereza) feltűnő megjelenése 100 évvel ezelőtt csaknem a vesztüket okozta: fehér szőrgallérjukat az afrikai törzsek fejdísz készítésére használták, és Európában is nagy volt a kereslet a bundájuk iránt. A főleg Közép- és Kelet-Afrikában előforduló fajnak hat alfaját különböztetik meg a kutatók, amelyek a szőrzetük színösszeállításában térnek el egymástól. Élőhelyükön az erdőkben szinte mindenhol előfordulnak, de elsősorban a bambusz- és esőerdő nyújt otthont a faj számára, egészen a 3000 méter tengerszint feletti magasságig.

Nappali életmódot folytató, fán élő majmok. Elsősorban leveleket esznek. Ehhez alkalmazkodva a gyomruk sokkal inkább a kérődző patásokéhoz hasonlít, mint a többi főemlőséhez, ezért állatkerti takarmányozásuk is speciális: sok lombot és magas rosttartalmú zöldséget fogyasztanak.

A jelenleg 4 tagot számláló gereza csapat mindennap megtekinthető Állatparkunk Trópusi házában.

További hírek

CSOBBANJ | Még több élmény, még több kikapcsolódás, most 10% kedvezménnyel!
Aktualitások

CSOBBANJ | Még több élmény, még több kikapcsolódás, most 10% kedvezménnyel!

A nyári élményeknek még ősszel sincs vége, mert most élményfürdő belépővel tesszük teljessé kedvezményes pihenésed! A “C...

2026.09.03 Részletek
Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek