Óriási érdeklődéssel zárult az Állatok világnapja!
Sostozoo

Óriási érdeklődéssel zárult az Állatok világnapja!

2015. 10. 04.

10.00-tól félóránként állati élményekben lehetett része a vendégeinknek!

Talán ez a legfontosabb jeles napja az állatkerteknek, hiszen leginkább távoli tájakon élő, veszélyben lévő állatok képviselőivel lehet itt megismerkedni.

      Igyekeztünk olyan programot összeállítani, ahol jól látszódik, hogy az állatok bemutatása mellett három nagyon fontos szerepünk van, ez az oktatás,a  kutatás és a fajmegőrzés. 
Ezért ezen a napon 10.00-tól félóránként más-más állatcsoportról lehetett érdekességeket megtudni, s állati tapasztalatokat szerezni:-)
 
Számos vendégünk célirányosan minden programban részt vett, míg mások csak  kifejezetten kedvencükkel kapcsolatos etetéseken vettek részt.
    A legnagyobb népszerűségnek Gio, parkunk szumátrai tigrise örvendett, hiszen az ő látványetetése igazi különlegesség volt a mai napon. A ragyogó napsütésben fókashow és papagájbemutató is volt, melyek után trénereinkkel lehetett eszmecserét folytatni, hogyan is taníthatóak meg az állatok különféle kunsztokra. 
A bébik is főszerepet kaptak, Kito a kis elefánt és Bonifác a borjúfóka bébi mindennapjaiba is betekintést nyerhetek az érdeklődök, valamint igen nagy sikere volt a Viktória ház tárlatvezetésének is.
     A Tarzan ösvényének makijait meg is etethették a vendégek, míg a borzongásra vágyók kígyót simogathattak a Zöld piramisban.

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek