Nevet kaptak a kis panda ikrek
Sostozoo

Nevet kaptak a kis panda ikrek

2016. 09. 16.

A 3 hónapos kölykök már kezdik felfedezni kifutójukat

3 hónaposak lettek a Nyíregyházi Állatpark kispanda (Ailurus fulgens) ikrei. A kölykök szüleikkel közös kifutóban élnek, de ez idáig csupán a szülőpárt láthatta a nagyközönség, hiszen a kölykök egy odúban töltötték napjaikat.

A nyíregyházi kis panda tenyészpár 2 éve él együtt, Ting-ting Pozsonyból, míg Szecsuán a Dublin Zoo-ból érkezett az Állatparkba az Európai Fajmegőrzési Program keretében . Fogságban nagyon nehezen szaporodnak, így hatalmas öröm és szakmai siker volt az ikerpár születése.
A kölykök szürke bundával látták meg a napvilágot s az első hetekben teljesen magatehetetlenek voltak, a szemük is csukva volt. Ebben az időszakban az anya állat szinte egész nap a kicsinyeivel élt, most már azonban csak a szoptatáskor keresi fel őket.
A vörös bundás kölykök –akik most már szüleik miniatűr másai- egyre érdeklődőbbek, s bár a délelőttöt általában át szokták aludni, a kora délutáni órákban már kimerészkednek odújukból s gyakorolják a mászás tudományát.
Az 5 hetes korban történt állatorvosi vizsgálaton fény derült az ivarukra is, mindkét állat nőstény.
Most, hogy az állatok 3 hónaposak lettek, gondozóik idejét látták annak, hogy elnevezzék őket, a Tárá és az Indira névre esett a választás. A nevek szanszkrit eredetűek, a Tárá csillagot, míg az Indira csillogót, szikrázót jelent.
A vörös macskamedve néven is ismert állatok, a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundájukat hosszú, durva fedőszőrök, az alatt pedig tömött aljszőrzet alkotja, mely melegen és szárazon tartja őket a hideg és nedves környezetben. Bozontos, hosszú farkukat, fejpárnának vagy takarónak is használják.
Bár a ragadozók közé sorolják őket, táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókát és kisemlősöket is.
A nap bármely szakában aktívak lehetnek, de főleg alkonyatkor járnak táplálék után. Átlagosan a napnak csupán az 56% töltik ébren, ami feltehetően az alacsony energiatartalmú táplálékhoz való alkalmazkodás miatt alakult ki.

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek