Először született takin borjú Magyarországon. A különleges külsejű patás állatok leginkább tulokszerű állatnak tűnnek, ám a genetikai vizsgálatok alapján a kecskeformákhoz tartoznak. A Himalája keleti vidékén, India, Mianmar, Kína és Bhután területén élnek változatos élőhelyeken. A külső jegyek és az elterjedési területeken alapján 4 alfajukat különítjük el.
Állatkertekben igazi ritkaságnak számítanak, hiszen a világon mindösszesen 400 egyed kerül bemutatásra, közülük 4 itt, Nyíregyházán.
A Nyíregyházi Állatparkban a négyféle takin közül mishmi takinon élnek (Budorcas taxicolor taxicolor) melyek az indiai Arunácsal Prades államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Jünnan tartomány északnyugati területin őshonosak. A becsült állományuk mindössze 3500 állat.
A Nyíregyházi Állatpark takin bikája 2009-ben érkezett Németországból, az Európai Törzskönyvi Program keretében, majd nőivarú társai 2014-ben jöttek Franciaországból.
A kis takin 220 napi vemhesség után jött a világra s pár órával a születése után már lábra is állt. A 3 hetes bikát anyja naponta többször szoptatja, egészen 9 hónapos koráig. A borjú világrajövetele igazi szakmai szenzáció, hiszen Magyarországon ezidáig még nem született ilyen faj.
Az ivarérett állatokat a nagy fej jellemzi, különösen meghatározó fejükön a kissé ívelt orrhát (kosorr). Mindkét ivar visel szarvat, de a bikák erőteljesebb testfelépítésűek s testtömegük akár a 350kg-ot is elérheti.
A természetben a hegyvidéki élőhelyeket kedvelik, az erdős völgyek aljától és a bambuszligetektől egészen a sziklás, havasi legelőkig, elsősorban 1000 m tengerszint feletti magasságtól akár a 3300 méteres tengerszint feletti magasságig.
Táplálékuk különféle növényekből áll, a fás szárú növények magasabban lévő hajtásait két lábra ágaskodva érik el. A hideg ellen vastag bundájuk védi meg őket, különleges orruk pedig előmelegíti a belélegzésre kerülő levegőt.
A természetben csordákban élnek, melyek zömmel nőstényekből és ivaréretlen hímekből állnak, a felnőtt bikák többnyire magányos életmódot folytatnak. Mindig ugyanazon az útvonalon járnak a pihenő-, ivó- és táplálkozóhelyek között, így idővel ösvényeket taposnak ki maguknak.
Mivel természetes élőhelyeiken állományuk folyamatosan csökken az orvvadászat és az erdőírtások miatt, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN ) sebezhetőként tartja számon, az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) pedig törzskönyvi program keretében szaporítja a ritka állatokat.
