Ma mutatkozott be a nagyközönségnek  Állatparkunk fehér oroszlán bébije
Sostozoo

Ma mutatkozott be a nagyközönségnek Állatparkunk fehér oroszlán bébije

2016. 09. 28.

Mivel a kölyök anyjának elapadt a teje a kicsi 3 hetes korában, egy gondozó neveli a ritka színváltozatú állatot.

 

 A kicsi 100 napi vemhesség után, augusztus 26-án született s bár anyja nevelte, a kicsi 3 hetes korában az anya állatnak elapadt a teje, ezért  egy gondozó nő vállalta át a ritka színváltozatú kölyök nevelését.

A jelenleg 5 hetes kis állat szépen gyarapodik, naponta átlagosan 70-100grammal, s a jelenlegi súlya 2720g.  Gondozója, Herlicska Anikó, aki már több oroszlánt is felnevelt, jelenleg naponta hatszor eteti, alkalmanként 50ml kutyatej pótló tápszerrel s mellette csukamájolajat és bélflóra pótlót is ad a kicsinek.

Mivel a kis állat érdekét az szolgálja, hogy minél kevesebb emberi hatás érje, ezért a gondozó is csupán az etetés időszakában érintkezik a kölyökkel. Az apróság eddig egy látogatóktól elzárt helyen élt, holnaptól azonban a Viktória ház lesz az új otthona, ahol egy üvegablakon keresztül a látogatók is végigkísérhetik a cseperedését, s megleshetik, hogy játszik vagy táplálkozik a ritka nagymacska.

A kis oroszlánhölgynek még nincs neve, a kifutója mellett elhelyezett ládába várják majd a javaslatokat a gondozók.

A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta él együtt egy fehér oroszlán pár. A holland származású hím állat, Inkosi és társa a cseh Binti eleinte normál színezetű fajtársaikkal éltek közös csapatban, majd idén külön kifutóba kerültek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fehér utódjuk szülessen, ugyanis csak abban az esetben lesz világos bézs bundájú a kölyök, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik ugyanezzel a ritka színt okozó génnel.

A "fehér" színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj (Panthera leo krugeri) egyik populációjához tartoznak s csupán Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek valamint a magas fű jellemzi.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek."

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) című könyv megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, 1994-ben láttak utoljára vadon élő egyedet. Napjainkban, állatkertben és rezervátumokban élő állatok száma nem éri el az ötszázat, köztük két ivarérett állat s most már utóduk is a Nyíregyházi Állatparkban látható.               

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek