Császárbajszú tamarinok születtek az Állatparkban
Sostozoo

Császárbajszú tamarinok születtek az Állatparkban

2017. 12. 12.

Az ikerpár már önállóan is ismerkedik a kifutóval

 

Bővült a Nyíregyházi Állatpark császárbajszú tamarin ( Sauginus imperator) állománya, 140 napnyi vemhesség után világra jöttek a csapat legifjabb tagjai, egy ikerpár személyében.

 A november elején született apróság, ez idáig idejük nagy részét az ivarérett állatok hátán kapaszkodva töltötték, de a héten már bátorságot merítve önállóan is ismerkednek kifutóikkal.

A 30-40 dkg-os, mindössze 25cm-es majmocskák legfeltűnőbb sajátossága a mindkét ivaron jól látható  nagy, fehér, lefelé hajló bajusz, mely most már a pár dekagrammos kölyköknél is elkezdett növekedni. Fajnevük is erre utal, ami azonban egy tévedésen alapul. Ugyanis felfedezésükkor, 1907-ben még csak elejtett példányokat ismertek: a hosszú, lelógó bajuszt a preparátorok felfelé kunkorították, mivel azt feltételezték, hogy a bajuszvég felfelé áll, csakúgy mint II. Vilmos császáré. A tévedésre csak néhány év múlva jöttek rá, amikor élő példányokat is láttak, de az állatokon „ragadt” a császárbajszú tamarin név.

Az aktív életet élő család szinte egész nap mozgásban van, s idejük nagy részét táplálék kereséssel és társaikkal játszva töltik. A természetben Peru, Brazília és Bolívia erdőségeiben gyümölcsökkel, fák nedvével és nektárral táplálkoznak, fehérjeigényüket pedig a rovarokból fedezik.  Kis méretük miatt ki tudnak mászni a vékonyabb ágakra is.

A császárbajszú tamarinok is, az úgynevezett karmosmajmok közé tartoznak, s rendszertani nevüket arról kapták, hogy a hátsó láb nagyujját kivéve az összes ujjukon karmok nőnek, köröm helyett . A karmokra azért van szükségük, mert apró termetük miatt az ágakat nem tudják ujjukkal átfogni, így éles karmaikkal kapaszkodnak a fák törzsén, valamint a fa kérgét karmaikkal megsértve jutnak hozzá a növényi nedvekhez.

A karmosmajom féléket régebben tévesen a sárgaláz és malária terjesztőinek tartották, s kíméletlenül irtották, valamint nagy számban fogták be őket kutatási célokra, napjainkban élőhelyeik pusztulása veszélyezteti leginkább őket.

A majmocskáknak különleges a szaporodási stratégiája is; A csapaton belül a domináns nőstény egy szaganyag segítségével a többi nőstény ivari ciklusát meggátolja, így a hímmel csak ő tud párosodni.

Ennek ellenére a tamarin csapat  igazi összetartó családként, közösen gondoskodik az ikrekről; részt vesznek a hordozásukban, nevelésükben-erre szükség is van, hiszen már  újszülött korban azok együttes testsúlya anyjuk 25%-át teszi ki.

A most született ikerpárral, már 7 tagot számlál a  nagy bajszú nyíregyházi csapat.

 

 

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek