Családi örömök érték Állatparkunk afrikai leopárd párját!
Sostozoo

Családi örömök érték Állatparkunk afrikai leopárd párját!

2013. 07. 25.

A dán származású 16 éves papa és a Franciaországból érkezett 15 éves mama már évek óta parkunk lakója, s 2007-es frigyük óta szinte minden évben születik utód náluk, ám ez az el

A dán származású 16 éves  papa és a Franciaországból érkezett 15 éves mama már évek óta  parkunk lakója, s 2007-es frigyük óta szinte minden évben születik utód náluk, ám ez az első alkalom hogy nem egyke jött a világra, hanem egy testvérpár.

A július 6-án született sárga bundájú fekete foltos apróságok 3 hónapnyi vemhesség után jöttek a világra, s egyenlőre anyatejjel táplálkoznak,  de 3-4 hónaposan már el fogják kezdeni kóstolgatni a húst is.

A kölykök anyjukkal közös kifutóban élnek  ,s körülbelül másfél-két éves korukig maradnak nálunk, utána pedig egy másik európai kertbe fognak kerülni.

A mai napon a  leopárd bébiket egy általános orvosi vizsgálatnak is alávetették szakembereink, ahol többek között fény derült az ivarukra is: egy hím és egy nőstény született kertünkben.

Gondozóinktól az Ami és Amina afrikai nevet kapták, ami szombaton születettet valamint nemes szívet jelent.

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek