Bőséges volt a szaporulat 2017-ben!
Sostozoo

Bőséges volt a szaporulat 2017-ben!

2018. 01. 02.

226 apróság született Állatparkunkban

 Külön öröm volt a számunkra, hogy a csöppségek jó része az Európai Fajmegőrzési és Törzskönyvi programban kihelyezett szülőállatok utódai.

Nehéz lenne felsorolni az összes apróságot, így a teljesség igénye nélkül számba vettük őket:

A fehér oroszlán hármas ikrek születésével kezdődött a 2017-es Bébi-bumm, s szinte minden héten születtek ritka és különleges kis állatok. Marcus, Flóra és Fauna, csak úgy mint szüleik, a ritka színváltozatú dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj egyik populációjához tartoznak. Világos színük a természetben a  rejtőzködést segíti, mert élőhelyüket a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi.

A fehér oroszlánok születése mellett olyan, az országban csak itt látható fajoknak születtek utódai, mint a Himalájában élő kecskeforma takin, vagy a legnagyobb vadonélő lóféle, a különleges mintázatú Grevy-zebra.

Míg a legtöbb állat születéséről szinte azonnal tudunk, az erszényesek utódairól csak 3-4 hónappal a világrajövetelük után szerzünk bizonyságot, hiszen azok nagyon fejletlenül, szinte embrionális állapotban jönnek a világra s a védett erszényben növekednek több hónapig. 150 naposan a kis kenguru már sokkal inkább hasonlít a felnőttekre s fejét kidugva ismerkedik a külvilággal. Idén vendégeink nem csak benett-kenguru kölyköket, de az országban csak itt látható, erszényből kikandikáló vörös óriáskengurukat is láthattak.

A főemlősökből is szép számmal jött utánpótlás, született sátánmajom bébi, de a makik is kitettek magukért, a fekete-fehér varik,  a gyűrűsfarkú és a sárgaszakállas makik is szépen szaporodtak.

Patás utódokból sem volt hiány, fehér színű  kétpúpú tevék, szitutunga bébik, indiai antilopok, zebracsikók, rénszarvasok, alpaka is napvilágot látott.

A nagymacskák közül, nem csak az oroszlán családnál, de a leopárdok legnagyobb termetű, s legritkább alfajánál a perzsa leopárdoknál is kopogtatott a gólya. A 2014-ben itt született hímünk és a tavaly hozzá érkezett nőstény szerelméből született egy ikerpár.

Idén a törpevíziló családba is érkezett egy apróság. A kis állat születése igazi különlegességnek számított, hiszen a tavalyi esztendőben az egész világon mindösszesen 19 egyed látott napvilágot a világ állatkertjeiben.

A Nyíregyházi Állatparkban harmadik alkalommal született törpevíziló s mivel valamilyen oknál fogva ebből a fajból sokkal kevesebb hím állat él zárt tartási körülmények között, ezért külön öröm volt számunkra, hogy a kis állat bika.

Az évet a jaguár ikrek születése zárta, ami igazi meglepetés volt a számunkra, hiszen míg az egyik nőstény fekete szőrű, a másik sárga színnel látta meg a napvilágot.

Remélhetőleg a 2018- as esztendő is hasonló sikereket tartogat, hiszen több tonnás kismamáink is vannak a 30 hektáros tölgyerdőben…

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek