Állatorvosi vizsgálat zajlott a 6 hetes törpevidráknál
Sostozoo

Állatorvosi vizsgálat zajlott a 6 hetes törpevidráknál

2026. 04. 23.

Fény derült az ivarukra is

Átestek életük első állatorvosi vizsgálatukon a kora tavasszal született ázsiai törpevidra kölykeink.
A mintegy 60 napos vemhességet követően világra jött utódok jelenleg hathetesek, így elérkezett az idő az első rutinvizsgálatra. Állatorvosi csapatunk a beavatkozás során egyedi azonosítóval látta el a kölyköket, megkapták az első vakcinájukat, féregtelenítőjüket, valamint sor került az ivarmeghatározásra is. Az eredmények szerint az alom 2 nőstényből és 3 hím egyedből áll.
A kölykök jelenleg egy elkülönített, védett „gyerekszobában” fejlődnek, ahol a teljes családi csoport – beleértve a szülőpárt és a korábbi évek utódait is – aktívan részt vesz a gondozásukban. Ez a kooperatív nevelési stratégia jól ismert viselkedésforma a faj esetében, amely növeli az utódok túlélési esélyeit a természetben.
Az állatorvosi beavatkozás során mért adatok alapján az egyedek testtömege átlagosan fél kilogramm körül alakul ( 410-510 g közöttiek), ami megfelel a faj fejlődési ütemének.
A kölykök 40 naposan nyitották ki először a szemüket, de a vízi környezet felfedezése 7–9 hetes korban kezdődik majd.
Az ázsiai kiskarmú vagy másnéven törpevidra a legkisebb termetű vidrafaj, testtömege felnőtt korban mindössze 3–5 kg. Ökológiai szempontból jelentősen eltér az Európában őshonos közönséges vidrától ( Lutra lutra). Kevésbé kötődik a vízi élőhelyekhez, és nappali aktivitása is hangsúlyosabb európai rokonától. Természetes elterjedési területe Délkelet-Ázsia sekély édes- és brakkvizei, ahol elsősorban halakkal, rákokkal és puhatestűekkel táplálkozik.
A természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján „sebezhető” (Vulnerable) kategóriában szerepel, állománya csökkenő tendenciát mutat. A legjelentősebb veszélyeztető tényezők az élőhelyek átalakulása és a környezetszennyezés.
A Nyíregyházi Állatparkban most született utódokkal 11 főre növekedett a vidracsalád.

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek