Kritikusan veszélyeztetett keselyűfaj,  karvalykeselyű neveli fiókáját Állatparkunkban
Sostozoo

Kritikusan veszélyeztetett keselyűfaj, karvalykeselyű neveli fiókáját Állatparkunkban

2016. 05. 04.

Közel 20 évet vártunk a szaporulatra. Idén, az országban először sikerrel jártunk!

 

A tenyészpár közel 20 éve költözött a Nyíregyházi Állatparkba. A két madár, sokáig nem mutatott különösebb érdeklődést egymás iránt, de idén januárban fészket raktak. Az egyetlen tojásból 55 nap alatt kikelt fióka már 7 hetes, és a szülőpár olyan elszántan óvja és védelmezi, hogy eddig nem volt tanácsos megközelíteni.

A fajt a levegő bajnokainak is nevezik, mert bár általában 6000m körüli magasságban szoktak tartózkodni, megfigyelték már 11.000 méteren is. Erre azért képesek, mert a vérükben a hemoglobin olyan különleges változata található, mely erősebben kötődik az oxigénhez, és így a kis légköri nyomás ellenére is képes a szükséges mennyiség megkötésére.

Az impozáns megjelenésű állatok a közepes termetű keselyűfélékhez tartoznak, szárnyfesztávolságuk 220-240cm.

Az Afrika trópusi vidékein élő madarak a természetben kizárólag nagyobb állatok tetemével táplálkoznak, így mindennapi életük függ a patás állatok vonulási útvonalától. Sokszor akár napi 150km-t is megtesznek, hogy élelmet találjanak.

A keselyű azon képessége, hogy fel tudják lelni a tetemet, majd rövidesen nagy számban jelennek meg körülötte, korábban arra a  feltételezésre adott okot, hogy rendkívül jó a szaglásuk. Egyes népcsoportok telepatikus képességgel ruházták fel őket. Valójában azonban az óvilági keselyűk a táplálék megtalálásában a látásukra hagyatkoznak. Amint egyik fajtársuk meglát egy tetemet, elkezd körözni körülötte, egyre alacsonyabban, amit a többiek is észrevesznek s követik.

Nagyobb tömegben egy nagy testű állat maradványainak eltakarítását akár 20 perc alatt is elvégzik:  először a belsőségeket fogyasztják, majd a húst, a bőrt s végül a kisebb csontokat.

Az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) először 2007-ben sorolta fenyegetett kategóriába a karvalykeselyűt   (Gyps ruepellii), majd 2012-2014 között veszélyeztetettnek nyilvánították. Mivel állományuk napjainkban is folyamatosan csökken élőhelyeik elvesztése, illegális kereskedelmük és a megmérgezett  táplálék állataik okozta pusztulásaik miatt, 2015 óta kritikusan veszélyeztetetté váltak.

 

további fotók megtekinthetőek Állatparkunk facebook oldalán!

További hírek

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Részletek
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Részletek
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Részletek