Szent majmok frigye
Sostozoo

Szent majmok frigye

2019. 08. 12.

Feleség érkezett Állatparkunk hulmán hímjéhez. A fajt, természetes élőhelyén szent állatnak tartják a hinduk.

Feleség érkezett az országban csak itt látható hulmán hímhez

A Hannoverből érkezett 5 éves nőstény, az Európai Fajmegőrzési program keretében érkezett Nyíregyházára, s most a karanténidőszak után csatlakozott a tenyészcsapathoz.

A hulmánok (Semnopithecus entellus), zárt tartási körülmények között ritkaságnak számítanak, hiszen az egész világon összesen 183 egyed él ebből a közepes termetű majomfajból, s közülük -a most érkezett egyeddel – 3 itt, a Nyíregyházi Állatparkban él.

A park állatai, csak úgy mint a természetben, nappal aktívak s leggyakrabban a lombkorona szinten tartózkodnak, ahol elsősorban a fák leveleivel táplálkoznak, de rügyeket, magvakat és gyümölcsöket is fogyasztanak.

A faj alkalmazkodó képessége bámulatos. A természetben éppúgy megtalálható a Himalája 4000 m feletti hófödte hegyei között, mint Ázsia félsivatagos vagy trópusi esőerdőiben, sőt Észak-India sűrűn lakott városaiba is bemerészkedik, köszönhetően annak, hogy a hinduk szent állata. A hinduizmusban ugyanis Hanumán majomisten leszármazottjának tartják, akinek akkor perzselődött meg az arca, keze és lába, amikor Ráma isten feleségének kiszabadítása után felgyújtotta Lanka városát. Ez a különleges színezet, azaz a fekete szőrtelen arc valamint kéz-és lábfej, a szürke majmok jellegzetessége.

A hulmánok nem csak a hinduizmusban ismert állatok, de Kipling, A dzsungel könyvében az Elveszett Városban élő „Majmok népe” is.

Annak ellenére hogy élőhelyén szent állat, természetes élőhelyének pusztulása miatt egyre inkább visszaszorul. A helyi lakosság is egyre kevésbé tűri el a földeken és kertekben garázdálkodó állatokat, így a faj egyedszáma Indiában időközben nagyjából 200 ezerre csökkent, ezért is fontos hogy zárt tartási körülmények között szaporítsuk őket.


More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details