A Nyíregyházi Állatpark munkatársai júniusban Indonéziában jártak, hogy eleget tegyenek a jakartai Ragunan Zoo meghívásának.
E látogatás előzménye, hogy a két állatkert több, mint egy éve állapodott meg abban, hogy szakmai kapcsolatot létesítenek, amelynek lényege a két partner közötti állatcsere, illetve a gondozók szakmai továbbképzése egymás állatkertjében.
A kis nyíregyházi csapatot, melyet Gajdos László igazgató vezetett és Dr. Papp Endre zoológiai igazgató helyettes, valamint Takács Zoltán vezető állatgondozó alkotott, nagy szeretettel fogadra Dr. Shri Muliono a jakartai állatkert igazgatója, de folytattak tárgyalásokat az ázsiai állatkertek szövetségének elnökével is.
A több mint 100 hektáron elterülő Ragunan Zoo a 15 milliós Jakarta fő piknikező helye, ahol a helybéliek szinte kirándulásnak tekintik az állatkert látogatást, és pokrócaikat leterítve az elemózsiát elővéve napokig fekszenek, pihennek az állatkertben, akárcsak mi a strandon.
A nyíregyháziak kiválasztották azt a két szumátrai elefánt tehenet, illetve a komodói varánusz tenyészpárt, melyek a 2010-ben megnyíló Nyíregyházán épülő Indonéz Esőerdő Ház fő látványosságai lehetnek.
Mivel szigorúan védett állatokról van szó, ezért kormányszinten zajlik az egyeztetés, így Sólyom László Magyarország Köztársasági Elnöke levélben kérte vendéglátóját tavaszi látogatása során, hogy segítse előmozdítani a két állatkert ügyét. A nyíregyházi fiúk Illés Mihály nagykövet úr segítségével eljutottak az Erdészeti Minisztériumba, ahol Gajdos igazgató találkozott M. Kaban erdészeti miniszterrel, aki Indonéz részről felel a cserék lebonyolításáért.
A nyíregyháziak Dél- Amerikai és afrikai majmokat szánnak Indonéziába, és remélhetőleg a bürokrácia útvesztőibe nem keverednek el az állatok így egy éven belül megtörténhet az állatok szállítása.