Rotschild-zsiráf született hétvégén Állatparkunkban!
Sostozoo

Rotschild-zsiráf született hétvégén Állatparkunkban!

2014. 11. 02.

A 160 centiméteres "apróságot" már a látogatóink is megnézhetik.

A 160 centiméter magas, 50 kilós bika az első borja annak a három tehénből és egy bikából álló tenyészállománynak, amelyet az Európai Fajmegmentési Program (EEP) keretében telepítettek Csehországból és Lengyelországból hozzánk. 

A zsiráfok vemhességi ideje 457 nap s a  kis zsiráf érkezését egy héttel későbbre vártuk, így gondozóink is meglepődtek, amikor szombaton reggel, az ötéves, Bogi névre hallgató zsiráftehenünk mellett egy borjú ugrándozott. A zsiráfoknál amúgy problémás vemhesség és ellés Bogi esetében meglepően könnyen ment. A zsiráfmama először nem tudta, hogyan kell megszoptatni kicsinyét, de végül rájött, mit kell csinálnia.

Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonosak,ezért Uganda zsiráfnak is szokták nevezni. Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb mint 700 egyed él belőlük. A világ állatkertjeiben nagyjából 450 Rothschild-zsiráfot tartanak számon, köztük 5 itt, a Nyíregyházi Állatparkban él. A most született borjú a hetedik Nyíregyházán született zsiráf.


fotó: MTI/ Balázs Attila

More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details