Már láthatók az országban csak itt élő vörös óriáskenguru bébik
Sostozoo

Már láthatók az országban csak itt élő vörös óriáskenguru bébik

2017. 05. 30.

Gyere, s lesd meg az erszényből kikandikáló kölyköket!

 

Az erszényből kikandikáló 3.5 hónapos kölykökkel együtt, már 7 tagot számlál az országban csak itt látható csapat.

A Nyíregyházi Állatpark különlegessége, hogy földrészenként mutatja be az állatvilágot, s természetesen, Ausztrália területén a dingók, emuk, kakaduk és kacagójancsik mellett, a kontinens legikonikusabb lakói, a kenguruk is láthatók.
A régebb óta tartott kis méretű benett-kenguruk mellett, a park 3 éve már vörös óriáskengurukat is bemutat. A tenyészcsapat igen csak jól érzi magát, hiszen az eddig 1 ivarérett hímet és 4 nőstényt számláló csapatban ebben az esztendőben 2 nősténynek is született kölyke.
Valamennyi kenguru faj jellemzője, hogy az utód roppant fejletlenül jön a világra, szinte embrionális állapotú, szőrtelen s mindössze 0.75 grammos. Hátsó végtagjai és farka inkább csak kezdemény, szemei még nem nyíltak ki. Születés után az apróság, viszonylag erős mellső lábaival mászni kezd anyja szőrén a biztonságot nyújtó erszény felé. Ahogy eléri azt, a 4 csecsbimbó közül választ magának egyet, és azt bekapva állkapcsa közé szorítja. Az elkövetkező 70 napban úgy csüng rajta, mintha hozzá nőtt volna.
150 naposan a kis kenguru már sokkal inkább hasonlít a felnőttekre s fejét kidugva ismerkedik a külvilággal. Ahogy a kölyök növekszik, egyre több időt tölt az erszényen kívül s 240 naposan végleg elhagyja azt, de még visszajár szopni még kb. 3-4 hónapig. A Nyíregyházi Állatparkban a héten már a szerencsésebb vendégek láthatják a kb. 3.5 hónapos kölyköket, akik általában anyjuk erszényéből kikandikálva szemlélik a külvilágot.

A vörös óriáskenguru ( Macropus rufus)- mely a világ legnagyobb ma élő erszényes állata-tudományos neve vörös nagylábút jelent, hiszen valóban tekintélyes hosszú hátsó láb jellemzi. Míg a nőstény mindössze 40 kilogrammos, a hím akár 90 kilogramm testtömegű is lehet. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is fogyasztja.
Az Ausztrália ikonikus állata belső, vízben szegény területein élő emlős s táplálékban gazdag időpontban akár 100 egyedből álló csoportokban is élhet, és akár 50 km/órás sebességgel képes ugrálni.

More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details