Már hagyománnyá vált, hogy a tanév végén megnyitja kapuit Állatparkunk nyári tábora, a  Zoo Suli.
Sostozoo

Már hagyománnyá vált, hogy a tanév végén megnyitja kapuit Állatparkunk nyári tábora, a Zoo Suli.

2014. 06. 17.

Az "iskola" falai között, s persze kint a természetben, több mint 600 kisiskolás pillanthat be parkunk mindennapi életébe.

Az "iskola" falai között, s persze kint a természetben, több mint 600 kisiskolás pillanthat be parkunk mindennapi életébe.

A 4 héten át tartó táborban, heti turnusokban 150 kis diák vesz részt a különleges „állati” programokban. A foglalkozások során a gyerekek szinte mind az 5000 itt élő állattal megismerkednek; így megtekinthetik a sarkvidék panorámát, részt vehetnek a játékos fóka-mókán, tevegelnek, horgásznak, de próbára tehetik bátorságukat a hüllős órán és összemérhetik erejüket  a zoolimpián is.

Természetesen az etetés sem marad el, így etetik a szelídebb egzotikus állatokat, bepillanthatnak a kulisszák mögé és elkészíthetik az állatok takarmányát is.

Olyan felejthetetlen élményben van részük, amelyek egész életükön át elkísérheti őket.

A Zoo Suli programjairól bővebb információt honlapunkon, a „Táboraink” menüpontban találhatnak az érdeklődők.

More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details