Gyarapodott a kétpúpú teve állományunk
Sostozoo

Gyarapodott a kétpúpú teve állományunk

2018. 03. 29.

A hagyományokhoz híven gondozóink azt a nevet adták a kis patásnak, mely napon a világra jött. Ildikó már szépen beilleszkedett a csapatba

 Kopogtatott a gólya  Állatpark kétpúpú teve csapatában.  

Az új jövevénnyel, már 13 tagot számlál a park Ázsia élővilágát bemutató kifutórendszerében élő teve csapat. Mivel a kiscsikó anyja barna, apja pedig fehér bundájú, az apróság a két szín kombinációjából kialakult hamuszürke bundát visel.

Már hagyomány, hogy azt a nevet adják az állatnak  mely napon a világra jött, így a tavaly született Zsigmond kistestvére, az Ildikó nevet kapta gondozóitól.

A tevecsikó ideje nagy részét az anyja mellett tölti—aki nagy gonddal őrzi és táplálja kicsinyét-, de már ismerkedik a külvilággal és a csapat többi tagjával. A jelenleg 30 kilogramm súlyú állat hosszú, vékony lábaival és aprócska púpjaival egyelőre jóval elmarad a felnőttek méretétől, ám ha megnő, testtömege elérheti majd a 400 kilogrammot.

Az Ázsia sivatagos részein őshonos, nagyobbrészt már háziasított állatfaj kiválóan alkalmazkodott élőhelye szélsőséges időjárási körülményeihez, kitűnően viseli a forróságot és a fagyot, illetve víz- és táplálékhiányt is. A közhiedelemmel ellentétben, púpjaiban nem vizet, hanem zsírt raktároz, amelyből energiát képes nyerni hosszú vándorlásai alatt. Amikor jól táplált, púpjai kemények és felállnak, ha pedig zsírtartalékai kimerülnek, akkor a púpok petyhüdten lógnak. A kis csikónak egyelőre nincsenek púpjai, de ahogy elkezdi a zsírt raktározni, hamarosan púpjai is lesznek.

A tevefélék családjának tagjai, mivel kiválóan alkalmazkodtak a száraz élőhelyekhez,  ott a legfontosabb nagy testű növényevő állatok, s igen fontos szerepük volt abban, hogy az ember megvethette a lábát ezeken a területeken.

More news

KALAND | Choose an extra experience to go with your stay!
Highlights

KALAND | Choose an extra experience to go with your stay!

Tedd még izgalmasabbá nyári pihenésed a Pangea Hotelben! Foglalj legalább 2 éjszakára a KALAND promókóddal 2026. július...

2026.07.03 Details
New director at the head of the Zoo
Sostozoo

New director at the head of the Zoo

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details