Beköltözik a jégkorszak a Nyíregyházi Állatparkba
Sostozoo

Beköltözik a jégkorszak a Nyíregyházi Állatparkba

2018. 07. 05.

Kihirdették a Nyíregyházi Állatpark új látványosságának, a jégkorszakot megelevenítő állatbemutató nyertes tervpályázatait.

  Kihirdették a Nyíregyházi Állatpark új látványosságának, a jégkorszakot megelevenítő állatbemutató nyertes tervpályázatait. A hárommilliárd forintból megvalósuló fejlesztés várhatóan 2020-ban készül el.

 Gajdos László, az állatpark igazgatója a pályázatokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felhívásra tizenkét pályamű érkezett. A szakmai zsűri által kiválasztott két első helyezett tervből az önkormányzat választja ki a megfelelőt, ennek alapján fog megépülni az új látványosság.

A kormány támogatásával, a Modern Városok Program keretében megvalósuló bemutató egyedülálló lesz Európában, amely húszezer évet visszapörgetve mutatná be a mamutot, a kardfogú tigrist vagy a gyapjas orrszarvút.

Ezeket a figurákat élethűen, úgynevezett animatronic technológiával elevenítenék meg a látogatók előtt,akik természetesen a mai sarkvidékek élővilágával is megismerkedhetnek majd. A kéthektáros területen felépülő, a jegesmedvék kifutóit és medencéit magában foglaló, a tervek szerint mintegy kilencezer négyzetméteres épület bezárható kupolát kap, így nyáron az egész épületet lehűthetik a kívánt hőmérsékleti értékre, temperált helyet biztosítva nyáron az állatoknak.

 A különleges jegesmedve-bemutató mellett meg lehet majd nézni a rénszarvasokat és a pingvineket, megépül a hideg tengerek élővilágát bemutató akvárium és egy különleges látogatói vízi út, amelyen a vízen is körbejárható lesz az épület.

 A hárommilliárd forint értékű beruházás része az állatkertet érintő fejlesztési programnak: több mint 1,6 milliárd forintból épül a park új hotelje, a Pangea Ökocentrum és Szálloda, elkészült az új látogatóközpont, megújult a hópárduc-kifutó, emellett tervezik egy India-ház építését is.

forrás: MTI


More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details