Aranykezű tamarin született
Sostozoo

Aranykezű tamarin született

2018. 02. 21.

Az apróság már megtekinthető a park különleges külsejű állatokat felvonultató gyűjteményében, a Viktória házban

 Aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban

A másfél éve együtt élő tenyészpár, első ízben örvendeztette meg a gondozókat utóddal

 

A Nyíregyházi Állatparkban élő szülőállatok 2016-ban érkeztek Angliából és Magyarországról, a  Nemzetközi Törzskönyvi Program (ESB) keretében.

Mind az apa, mind az anya gondos szülőnek bizonyul, hiszen probléma nélkül cseperedik a jelenleg 1 hónapos kölyök.

A karmosmajom-félékhez tartozó állatok igen apró termetűek, mindösszesen 20cm nagyságúak, s 50 dkg testtömegűek. A szülők méreteihez viszonyítva viszont az utód minden esetben igen nagy méretű (születéskor kb. 10 dkg), ezért a kölyök hordozásában mindkét szülő kiveszi a részét.

Az apró testméretnek nagy előnye van, hiszen a dél-amerikai esőerdőkben, a  legvékonyabb ágaira is kimerészkedhetnek, ahova a rájuk fogukat fenő ragadozók nem tudják követni őket, ráadásul a felső ágakon lévő gyümölcsökhöz is könnyedén hozzáférnek. A gyümölcsök mellett előszeretettel fogyasztják a gerinctelen és kisebb gerinces állatokat is.

A fák lombkorona szintjén élő állatok madárcsicsergésre emlékeztető hangja messzire elhallatszik s vokális jelzéseik mellett szaganyagokkal is kommunikálnak fajtársaikkal.

A furcsa kinézetű állatok kesztyűt viselő, mesebeli koboldokra hasonlítanak leginkább, ugyanis az állatok testét hosszú fekete szőrzet borítja kivéve a végtagjaikat, melyek narancs-vöröses színűek. Arcuk sötét színű és szőrtelen, s kissé elálló fülük van.

A faj tudományos neve  (Saguinus midas) is utal jellegzetes külsejükre, hiszen  Midas királynak a legenda szerint minden arannyá változott a kezében.

Jelenleg a Nyíregyházi Állatpark a karmosmajmok öt faját tartja, melyek mindegyike tenyészprogram keretén érkezett. A természetben ugyanis élőhelyük elvesztése veszélyezteti őket, s nem egy a kihalás szélén áll. Az illegális befogásuk és kereskedelmük szintén problémát jelent populációikra, ezért az európai állatkertek összefogtak a megmentésük érdekében, koordinált programokban szaporítják őket.

More news

Új igazgató az Állatpark élén
Sostozoo

Új igazgató az Állatpark élén

Dr. Papp Endre veszi át az intézmény irányítását

2026.05.14 Details
Ökokaland az élővilágért
Sostozoo

Ökokaland az élővilágért

ahol a természet élménnyé vált

2026.05.10 Details
ÖKOKALAND
Sostozoo

ÖKOKALAND

május 10-én

2026.05.05 Details