Az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A bikák akár 1000 kg testsúlyúak is lehetnek.
Társas állat, egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állománya elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban gyakorlatilag teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették.
A faj az európaiak megjelenésével a telepesek könyörtelen mészárlását követően a kihalás szélére sodródott a 19. században. A kíméletlen irtás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni. 1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság s szerencsére néhány száz példány megmenekült, ami elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, s ezzel-úgy tűnik- biztosítva van a faj fennmaradása.
Manapság az amerikai bölény sokkal kisebb csapatban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.
A Nyíregyházi Állatparkban a 9 hónapnyi vemhesség után jött világra a már 7 tagot számláló csapat legifjabb tagja.
Az üsző borjú születése után már néhány órán belül már lábra állt, s most 2 hetesen csatlakozott anyjával a park bölény csapatához
